Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nacionalista indítvány az aradi Szabadság-emlékmű felállítása ellen

Az aradi Szabadság-emlékmű köztérre állításának megakadályozását célzó indítványt nyújtott be a román szenátusban a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt (PRM).


Dátum: 2004-04-01 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:48:50.229519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román parlament legnagyobb ellenzéki politikai alakulataként számon tartott PRM egyik szenátora a román felsőház csütörtöki ülésén bejelentette: pártja szenátorainak egy csoportja (a bukaresti törvényhozásban egyszerűnek nevezett) bizalmatlansági indítványt nyújtott be "annak a 13 magyar tábornoknak a szobra ügyében, akik megöltek negyven ezer románt, s ezért emlékművüknek nincs mit keresnie Románia területén".

Az indítvány aláírói követelik, hogy a román kormány vonja vissza 2004. március 4.-i határozatát a kultuszminisztérium költségvetésének az emlékmű felállításához szükséges összegekkel történő kiegészítéséről, és sürgetik az emlékmű köztérre állításával kapcsolatos munkálatok leállítását. Ugyanakkor szorgalmazzák, hogy a román számvevőszék sürgősen vizsgálja ki, miként használta fel az aradi városi tanács az emlékmű felállításának előkészítésére kiutalt összegeket.

A honatya bejelentése után Doru Ioan Taracila, a román szenátus kormánypárti alelnöke emlékeztetett: a házszabály szerint Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke kell dönti el, hogy a beadványt megvitatásra a plénum elé bocsátja-e vagy sem. Mivel a szenátus elnöke jelenleg németországi látogatáson vesz részt, az indítvány napirendre tűzéséről majd akkor dönt, amikor hazatér - közölte a román szenátus alelnöke.

A román parlamenti szabályokban és gyakorlatban a kormány sorsát megkérdőjelező rendes bizalmatlansági indítvány mellett létezik az "egyszerűnek" nevezett bizalmatlansági indítvány intézménye is. Ennek esetleges parlamenti elfogadása csak az indítvány tárgyát képező konkrét kérdésben kötelező a kormányra nézve.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együttműködési viszonyban álló kormányzó Szociáldemokrata Pártnak a parlament mindkét házában csak az RMDSZ támogatásával van többsége.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek