Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-latin-amerikai-karibi csúcs Madridban

A madridi kongresszusi palotában pénteken megkezdődött a latin-amerikai, karibi és az Európai Unióhoz tartozó országok második csúcstalálkozója.


Dátum: 2002-05-17 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:50.826992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A résztvevőket az ülés megnyitója előtt José Maria Aznar spanyol kormányfő fogadta.

A 48 ország részvételével tartott egynapos tanácskozás célja, hogy felújítsák azt a partnerségi stratégiát, amelyet az első, 1999-es Rio de Janeiro-i csúcson hirdettek meg. A tervek szerint elfogadásra kerül egy nyilatkozat, amely kereskedelmi tárgyalásokat irányoz elő az EU és a Mercosur-országok (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay) között, és szabadkereskedelmi megállapodásokat ígér Közép-Amerika és a karibi térség országaival. Ezekről még csütörtökön este folytak az egyeztetések a külügyminiszterek között. Ami a szabadkereskedelmet illeti, az EU szeretné megvárni a további liberalizálással a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) által elindított újabb tárgyalási forduló végét, amely 2003-ra várható. A latin-amerikai országok azonban gyorsítanák a folyamatot.

A résztvevők közül hiányzik Fidel Castro kubai elnök, aki hazai elfoglaltságai miatt mondta le madridi útját.

A tanácskozást rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. A kongresszusi palotára 3200 rendőr vigyáz, akiknek a fele a különleges egységekhez tartozik.

Kapcsolódó elemek