Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konszenzusos javaslat Sztálin díszpolgári címének semmisségéről

Kialakult az a konszenzusos megoldási javaslat, amely alapján a Fővárosi Közgyűlés április végi ülésén kinyilváníthatja, hogy J. V. Sztálin nem tekinthető Budapest díszpolgárának - tudatja a főpolgármesteri hivatal sajtóirodájának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye.


Dátum: 2004-04-01 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:48:53.987332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyilatkozat szerint, miután létrejött az egyetértés a Tiba Zsolt főjegyző által kidolgozott javaslatról, az előterjesztést közösen nyújtja be a főjegyző a közgyűlésnek Endrédy István (Fidesz-MKDSZ) és Moskovits Péter (MSZP) képviselővel.

A jogi megoldás arra irányul, hogy nem a fővárosi törvényhatósági bizottság 1947-es határozatát módosítanák, amellyel díszpolgári címet adományoztak Sztálinnak.

Különböző jogi szakvélemények alapján ugyanis a főjegyző azt az álláspontot tekinti mérvadónak, hogy a fővárosi önkormányzat nem jogutóda a Sztálint díszpolgárrá fogadó testületnek. A közgyűlés elé kerülő javaslattal nem a múltat változtatnák meg, nem a jogelőd testület döntését módosítanák.

Ehelyett a jelenlegi Fővárosi Közgyűlés, arról határozna, hogy kit nem ismer el, nem tart méltónak arra, hogy a korábbi cím adományozása alapján Budapest díszpolgárának minősülhessen.

A közgyűlési határozati javaslat leszögezi: Sztálin nem méltó rá, ezért a közgyűlés nem is tekinti díszpolgárnak.

A közgyűlés azt is kimondja majd a tervek szerint, hogy Sztálin nem is tekinthető Budapest Főváros Közgyűlése, Önkormányzata, a Magyar Köztársaság Fővárosa, Budapest díszpolgárának.

A határozati javaslat tervezete tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi közgyűlés 1992. november 17-én adományozott először díszpolgári címet.

A korábbi időszakban díszpolgári címben részesültek között szereplő J. V. Sztálin egyetlen jó érzésű ember véleménye szerint sem méltó arra, hogy akár holtában is e címet viselhesse.

Sztálin ugyanis súlyos bűnöket követett el az emberiség, Európa, Magyarország, a magyar nép, Budapest, a budapestiek ellen, ezért méltatlan arra, hogy bárhol és bármikor Budapest díszpolgárának minősüljön - idézi az április 29-i közgyűlés elé benyújtott javaslatot a sajtóiroda közleményében.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1879-1953) szovjet diktátort, a Szovjetunió Kommunista Pártja akkori főtitkárát 1947. november 7-én díszközgyűlésen választotta díszpolgárrá Budapest akkori vezetése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek