Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juhász tart frakciótársaitól: rejtegette horvátországi nyaralóját a miniszter

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az MSZP etikai bizottságán keresztül mutatja be a családja anyagi helyzetéről szóló dokumentumokat - tudta meg a Magyar Nemzet. A miniszter a frakció tagjait erről levélben értesítette, amelyben egy horvátországi ingatlanra is utal, pedig eddig erről nem adott hírt a sajtó.


Dátum: 2004-04-01 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:48:55.179112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet értesülései szerint Juhász Ferenc honvédelmi miniszter levélben fordult az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjához a családja ingatlanvásárlásairól szóló hírek ügyében. Az írás arra hívja fel a szocialista politikusok figyelmét, hogy az utóbbi időben a sajtóban komoly teret és figyelmet kapott a miniszter családjának vagyoni helyzete, illetve annak "fideszes" vizsgálata. Juhász úgy fogalmaz: "Érzem, látom, hallom, hogy ez nem hatástalan párttársaim, frakciótársaim körében sem." A lap úgy tudja, hogy a frakcióban valóban beszédtéma lett a Juhász család gyarapodása, és lehetnek olyan szocialisták, akik emiatt vesztették el a miniszter iránti bizalmukat.

A miniszter a levélben bejelenti, hogy a családjával együtt úgy döntött: az MSZP-frakció etikai bizottságán keresztül teszi lehetővé az anyagi helyzetüket bemutató okmányok megismerését a párttársak számára. A tárcavezető közli a szocialista képviselőkkel: az összes rendelkezésére álló okiratot, szerződést, tulajdoni lapot bemutatja annak bizonyítására, hogy sem ő, sem a szülei, sem külön élő gyermekei nem "gyarapodtak" törvénytelenül, etikátlanul, morálisan vállalhatatlanul, illetve nem követtek el olyat, ami miatt "bárkinek is röstelkednie kellene". A miniszter ajánlata azért meglepő, mert a hivatalos közlések szerint már bemutatott minden dokumentumot Géczi József Alajosnak, a parlament mentelmi bizottsága elnökének, aki szintén tagja a szocialista pártnak.

A levél zárlata a szocialista képviselőtársak szolidaritását kérve kijelenti: "részünkről semmilyen más ingatlan (lakás, telek, nyaraló stb.) vétel, szerzés, bérlés nem történt sem belföldön, sem külföldön (Horvátországban sem!)". Az utolsó mondat azért is különös, mert a lap tudtával eddig a szocialista frakcióban senki sem firtatta, hogy a Juhász család eltitkolt-e valamit a vagyonából, horvátországi ingatlanról pedig még a sajtó sem adott hírt.

Forrás: Haraszti Gyula, Magyar Nemzet, 2004. április 1.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek