Milliárdos támogatást nyert Tokaj-hegyalja
Amióta a világörökség részévé nyilvánították a Tokaj-hegyaljai borvidék 17 települését, jelentősen megváltozott az élet a térségben. Ez a tény utat nyitott új beruházásoknak és fejlesztéseknek is. Az idegenforgalmi vonzerő javítására több milliárd forintos támogatást nyert Hegyalja a Nemzeti Fejlesztési Tervből. Ennek a kézben tartója Májer János Tokaj polgármestere.
Dátum: 2004-04-01 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:49:58.605285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredetileg harmincmilliárd forintnak megfelelő ötlet született, de a szakértők azt tanácsolták, hogy nem lehet egyszerre ilyen nagy összegű támogatást hegyaljára hozni - még akkor sem, ha ez indokolt lenne. A polgármesterek az utolsó körben ezt mérsékelték négymilliárd forint értékű programra. Ezt két részre osztották: egyiket a "világörökségért idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére", a másikat pedig a város rehabilitációs programra.
- A világörökségi programmal járó kétmilliárd forint a térség idegenforgalmi vonzerejének a javítását szolgálja majd. Ebben szerepelnek múzeumok, kiállító helyek, faluházak, hegyi felvonók, vagy adott esetben borházak is. Nemcsak kétmilliárd forintot nyertünk, hanem egy lehetőséget is programok kidolgozására és uniós pályázatokra - mondta Tokaj polgármestere.
Szerencs, mint a Hegyalja kapuja szintén részt vett a programban. A Magyar Rádió kérdésére, hogy milyen terveket szőttek, Rónavölgyi Endréné a város polgármestere a következőket nyilatkozta:
- Mi azt szeretnénk, ha nem egy olyan kapu lenne Szerencs, ahol bejönnek és kimennek, hanem ahol meg is állnak az emberek és fontos információkhoz jutnak. Megtudhatják például, hogy milyen történelmi értékek halmozódtak fel a Hegyalján, a Zemplénben, vagy hol vannak jó borok, mely pincéket érdemes felkeresni, milyen múzeumokat, kiállításokat ajánlunk megnézni. Ezért született a Hegyalja kapuja, ahol minden információhoz hozzájuthatnak -említette a polgármester. Szerencsen elsősorban a városközpont rehabilitációja lenne a fő cél. Gyönyörű a Rákóczi Vár, de 15 éve volt utoljára felújítva és folyamatos karbantartásra lenne szükség. A Vár udvarának és sétánynak a kialakítása szintén szemet gyönyörködtető lenne a tervek szerint. A községi fürdőépület - amely 1910-ben épült és jelenleg is kihasználatlan -, szintén benne található a rehabilitációs programban, amely a sikeres pályázat esetén természet- és rehabilitációs gyógyászati célokat szolgálna.
radio.hu - fidesz.hu
www.radio.hu
www.tokaj.hu
www.szerencs.hu