Nem sok teljesült a pénzügyi tárcához érkező lakossági javaslatokból
Alig valami valósult meg a lakosság megtakarítási javaslataiból, igaz a tárcák jobbára nem tudták, mit is indítványoztak a Pénzügyminisztérium takarékosságvonalán a polgárok.
Dátum: 2004-04-02 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:00.146187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Tisztelt Minisztérium! Most írok negyedszer, és én is csatlakoznék a számos előttem hasonlóan szólóhoz, hogy a fórum hasznos ötletnek tűnik, de válaszok nélkül elhalófélben van, mint ahogy ez látszik is a fórumra érkező javaslatok egyre csökkenő számából." - írja az utolsó, március 9-i, 757. számú hozzászólás szerzője a Pénzügyminisztérium a költségvetési kiadásokat csökkentő javaslatokról szóló fórumán. A pénzügyminiszter takarékossági intézkedései kapcsán létrehozott zöldvonalra több ezer hívás érkezett, s ezt az internetes fórum egészítette ki a maga 600-700 indítványával, de - elektronikus és írott - levélben is megkeresték a minisztériumot az ötletekkel.
A nagy nyilvánosságot élvező kezdeményezés azonban inkább csak a takarékosság népszerűségét növelte, semmint valódi spórolást eredményezett volna. A javaslatok többségét nem valósították meg. Jobbára azon indítványok is elvesztek, amelyek tömegtámogatása - az említésük sokasága miatt - láthatóan nagy volt.
Ennek persze oka lehet az is, hogy a minisztériumokat nem nagyon értesítették a rájuk vonatkozó állampolgári ötletekről. Annyi történt, hogy a Pénzügyminisztérium a megszorításokról szóló egyik előterjesztés-mellékletében közölt egy listát a lakosság megtakarítási javaslatairól. Az irreálisnak ítélt indítványok kiszűrése után szépen csokorba rendezték a tömegesen, a több esetben és az egyszer előforduló javaslatokat - ám más nem történt. A minisztériumokat arra sem kötelezte semmi, hogy egyáltalán átböngésszék az öt és fél oldalas, sűrű gépeléssel írt listát. Arról pedig szó sem esett, hogy bárki számon kéri majd a lakossági ötletek megvalósítását.
Forrás: Népszabadság