Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Pontvadászat" mellett fokozódó ellenőrzések

Három éve működik hazánkban a büntetőpontrendszer, ám eddig senkinek sem vonták be vezetői engedélyét az összegyűlt pontok miatt. Fokozott közúti ellenőrzésre készül a rendőrség az április elsejétől szigorodó közlekedési pontrendszer apropóján.


Dátum: 2004-04-02 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:02.938577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jámbor István, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának megbízott főosztályvezető-helyettese a Napközbennek elmondta: önmagában az, ha valaki kap néhány büntetőpontot, semmilyen büntetést nem von maga után csak akkor, ha a vezető hosszabb távon is jogsértő magatartást tanúsít. A felső határ a 18 pont, amikor már bevonhatják a jogosítványt. Enyhén ittas vezetéskor, ha a sofőr véralkohol szintje nem haladja meg a 0.008%-ot, szabálysértést valósít meg, amiért 3 büntetőpont jár. E fölött 7 büntetőpont kap az illető. Gyorshajtásért - kis mértékű sebességtúllépés esetén - nem jár pont, de ha legalább a negyedével lépi túl 2-t, jelentősebb sebességtúllépés esetén 3 büntetőpontot kap.

Forrás: Kossuth Rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek