Izraeli fenyegetés Arafatnak, behatolás Rafahba
Megfenyegette Jasszer Arafat palesztin elnököt az izraeli kormányfő. Ariel Saron a közelgő zsidó húsvét alkalmával több interjút adott az izraeli közszolgálati televíziónak, és egyebek között kijelentette: nem biztos, hogy Arafat a helyén maradhat. Az izraeli biztonsági kabinet már tavaly szeptemberben olyan elvi határozatot hozott, hogy meg kell szabadulni Jasszer Arafattól.
Dátum: 2004-04-02 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:03.259772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismét izraeli harckocsik hatoltak be a Gázai övezetben lévő rafahi palesztin menekülttáborba. Az akció közben heves tűzharc tört ki, de áldozatokról nincs hír. Az izraeli hadsereg szerint a támadásnak az a célja, hogy felszámolják azokat az alagutakat, amelyeken át a palesztinok fegyvert csempésznek Egyiptomból.
radio.hu - fidesz.hu