Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti Petíció: a Fidesz felajánlja a kormánynak a segítséget

Áder János pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: bár a kormánypártok mindenféle összeget kitalálnak, mennyivel is emelkedhetnek a közterhek a Nemzeti Petíció megvalósulása esetén, nem emelkednének az emberek terhei. A Fidesz felajánlja az Orbán-kormány szakminisztereinek tudását a kormány számára, hátha úgy jobban tudnak számolni.


Dátum: 2004-04-02 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:08.376804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombaton útjára bocsátott Nemzet Petíció kapcsán azt gondolta, mondta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, hogy megvalósul az a ritka pillanat, amikor kormány és ellenzék egyet érthet. Erre utalt akkor, amikor azt mondta, reméli, még Medgyessy Péter is aláírja. Azóta kiderült: bár az elmúlt héten több tízezren már aláírták, de a kormány tagjai és a kormányfő nem ért egyet a petícióval. Sőt, azt állítják, hogy amennyiben megvalósulna, növekednének a közterhek.

A Nemzeti Petíció nem jelent tehernövekedést

A Nemzeti Petícióban megfogalmazottak nem jelentenek tehernövekedést. Az otthonteremtéssel kapcsolatban ugyanis annyit kér a Fidesz, hogy a kormány állítsa vissza a többször megnyirbált rendszert. Egyébként pedig Gál J. Zoltán azt mondta a legutóbbi módosításkor, hogy 10 milliárd forintot sikerül így megtakarítani - körülbelül ennyibe kerül az új irodabútorok beszerzése is. A Fidesz úgy értékeli, hogy az otthonteremtési program többet ér, mint az új kormányzati irodabútorok.

A magyar munkahelyek védelmét a múlt héten Medgyessy Péter maga is megfogalmazta négypárti nyilatkozati javaslatában, melyben új munkahelyek teremtését, a korábbiak megvédését" javasolta. A Fidesz akkor egyetértett Medgyessy Péterrel, de nem érti, a kormányfő véleménye miért változott meg péntekről hétfőre. E programpont megvalósításának semmilyen adóvonzata nincs, csak elhatározott kormányzati magatartásra van szükség.

A gyógyszerárak tartós csökkentésére egy olyan megállapodás megkötése segítségével kerülhetne sor, amilyet Mikola István miniszterként megkötött a gyártókkal, s ami az áremelés mértékét az infláció egy bizonyos százalékához kötötte. Ez tehát semmilyen adóforintba nem kerül.

A magyar gazdák támogatásának sincs semmilyen adóvonzata, előteremthető lenne az M5-ös autópálya előnytelen kivásárlására elköltött összegből.

Az a kérés, hogy 5%-ot ne haladjon meg az éves gáz- és energiaár-emelés, szintén nem kerül az adófizetők pénzébe, egyáltalán nem jelent adóteher-növekedést.

A Nemzeti Petíció és Medgyessy Péter ígéretei

A Nemzeti Petíció nem mond ellent Medgyessy Péter korábbi ígéreteinek sem - mutatott rá Áder János.

A szocialista kormányfő az otthonteremtési rendszer továbbővítését ígérte - a Fidesz nem a bővítést kéri számon a kormánytól, megelégedne a régi rendszer visszaállításával.

Medgyessy Péter 400 ezer új munkahelyet ígért. A Nemzeti Petíció nem azt kéri, hogy legyen 400 ezer új munkahely, mutatott rá Áder János, hanem csak annyit: védje meg a kormány a jelenlegi munkahelyeket.

Medgyessy Péter azt ígérte, hogy számos gyógyszerhez ingyen lehet majd hozzájutni. A Fidesz nem ezt kéri most számon Medgyessy Péteren - elég, ha a korábbi megállapodást visszaállítja, vagy ahhoz hasonlót hoz létre.

Medgyessy Péter a választási kampányban azt ígérte, hogy kormánya felvirágoztatja a mezőgazdaságot, majd Koppenhágában azt ígérte, hogy meglesz a nemzeti kiegészítés, sőt, 2002 őszén négypárti megegyezés született a mezőgazdaság érdekében. A Fidesz csak annyit kér, hogy Medgyessy Pétzer tartsa be korábbi ígéretét - fogalmazott Áder János.

A gázáremeléssel kapcsolatban Medgyessy Péter azt mondta, hány évre, 20 évre ígérjem meg, hogy nem lesz. Mostanában arra hivatkoznak a szocialisták, hogy piacgazdaság van, ezért emelkedik az energia és a gáz ára - ám 2002-ben is piacgazdaság volt, fogalmazott Áder János, s mégsem emelkedett így a gáz és az energia ára.

A kormány azt állítja, hogy 400 milliárd forintba kerülne a Nemzeti Petíció kéréseinek megvalósítása. Mellébeszélés, hazudozás - mutatott rá Áder János. Ehelyett kimondhatnák: egyetértenek-e a Nemzeti Petíció szándékaival.

Ha nem tudnak számolni, a Fidesz segít

A Fidesz felajánlja az Orbán-kormány szakminiszterei segítségét, szakmai tudását.

Újságírói kérdésre Áder János elmondta: ha Medgyessy Péter is segítségre szorul, nyilván Orbán Viktor sem lesz rest megadni azt, hogy teljesüljenek a Nemzeti Petícióban megfogalmazott célok.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek