Nemzeti gyásznap a móri áldozatok emlékére
A móri bankrablás áldozatainak emlékére katonai tiszteletadással vonták fel a Kossuth téren az állami lobogót, amelyet azután félárbocra eresztettek; az eseményen jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
Dátum: 2002-05-17 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:52.348189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány keddi ülésén nyilvánította május 17-ét nemzeti gyásznappá. A gyásznapra a Nemzeti Kegyeleti Bizottság tett javaslatot a vonatkozó kormányrendelet alapján.
A jogszabály értelmében nemzeti gyász a társadalom egészét, annak jelentős részét érintő megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés. A nemzeti gyásznapon valamennyi olyan középületen, amelyen egyébként a nemzeti zászlónak kell lobognia, fekete lobogót kell kitűzni.
Délután a móri Kapucinus téren kegyeletteljes, közös búcsúztatáson Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin a város lakóival és a hozzátartozókkal együtt emlékeznek a vérengzés áldozataira.
A móri Erste Bankban múlt hét csütörtökön történt fegyveres támadás következtében nyolcan veszítették életüket.