Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult az ötezer termelőt összefogó DATÉSZ Rt.

Mórahalmon az országban először megalakult a Dél-alföldi Régió Termelési és Értékesítési Szövetkezeteire (TÉSZ) alapozott integrációs szervezet, a DATÉSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság - jelentette be Nógrádi Zoltán pénteken, a homokháti városban.


Dátum: 2004-04-02 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:10.943020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A régió 18 előzetesen vagy véglegesen elismert TÉSZ-e, mintegy 5.000 termelővel a háttérben megalakította a DATÉSZ Rt-t" - mondta a polgármester.

Hozzátette: a 8 Csongrád, 8 Bács-Kiskun, egy Békés és egy Pest megyei TÉSZ együttes éves forgalma megközelíti a 10 milliárd forintot; ennek mintegy 35 százalékát adja az ország eddigi egyetlen véglegesen elismert TÉSZ-e, a Mórakert Szövetkezet.

A polgármester hangsúlyozta: a zöldség-gyümölcs ágazat meghatározó szervezeteire alapozó DATÉSZ elsődlegesen a külpiacokon történő közös megjelenés és a közös beszerzések koordinációját, valamint a bel- és külföldi nagykereskedelmi tevékenység szervezését tűzte ki céljául.

"Nemzeti érdek a hazai piaci pozíciók megőrzése, és a minél nagyobb külpiaci jelenlét megszerzése" - mondta Nógrádi Zoltán.

Kiemelte: a 30 millió forint törzstőkével megalapított társaság feladatai közé tartozik a piackutatás, az egységes megjelenés megteremtése és közös minőségbiztosítási rendszer létrehozása.

Kerényi István, az Rt. igazgatótanácsának elnöke arról szólt: az elmúlt évek során a gazdasági érdek hozta létre a TÉSZ-eket, ezek a szervezetek azonban önmagukban kicsik ahhoz, hogy önálló szereplőként jelenjenek meg az Európai Unió egységes piacán.

A DATÉSZ Rt. megalakításával a piac meghatározó szereplőjét hoztuk létre. A magyar agrárium jelentős hányadát képviseli ez a szerveződés - közölte az elnök.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek