Alkotmánybírósághoz fordult a Honvédszakszervezet
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Honvédszakszervezet (HOSZ) a katonákat érintő egyes jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítása és megsemmisítése miatt - közölte Farkas László, a szakszervezet elnöke pénteken.
Dátum: 2004-04-02 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:11.270623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Farkas László közleménye szerint a HOSZ indítványaival olyan törvényi rendelkezéseket kíván hatályon kívül helyeztetni, amelyek a szakszervezet megítélése szerint alapvető normákat sértenek és nem egyeztethetők össze az alkotmánnyal és annak szellemiségével.
A katonák reprezentatív szakszervezete szerint ezek a rendelkezések olyan ellentételezés nélküli többletfoglalkoztatást tesznek lehetővé, amellyel sérülhet a katonák pihenéshez való joga.
A szakszervezet tavaly augusztusban aláírásgyűjtési akciót szervezett a katonák és családtagjaik körében, mert a hivatásos és szerződéses katonák jogállásáról szóló törvény júliusi módosításával megszűnt a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után járó szabadnap.
Már akkor elképzelhetőnek tartották, hogy alkotmánybírósági vizsgálatot kérnek majd a törvénnyel kapcsolatban. Farkas László az MTI-nek elmondta: tavaly mintegy 6.000 aláírást gyűjtöttek össze. Ezeket átadták a szaktárca vezetésének, azonban kezdeményezésük nem vezetett eredményre, "elkerülhetetlenné vált", hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak.
Közölte: a szakszervezet beadványában egyebek között azt is kifogásolja, hogy a törvényi rendelkezés ellentételezés nélküli többletfoglalkoztatást tesz lehetővé a külszolgálatban, amely a katonák pihenéshez való jogát korlátozhatja.
"A HOSZ tisztában van azzal, hogy nyilvánvalóan vannak olyan helyzetek, amikor a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat fokozott odaadást, adott esetben önfeláldozást és részleges joglemondást is igényel. Ám ha fokozottan korlátozhatóak is a katonák jogai, az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata ez esetben is megköveteli a szükségességet és az arányosságot" - tartalmazza a közlemény.
A Honvédszakszervezet álláspontja szerint, ha nincs kényszerítő ok, például rendkívüli és szükségállapot, akkor a hátrányos megkülönböztetésnek nincs alkotmányos indoka.
A szakszervezet az érintettek széles körére és egyes járandóságok indokolatlan megvonására való tekintettel az indítványok soron kívüli elbírálását kérte az Alkotmánybíróságtól.
Farkas László közölte, hogy a honvédelmi miniszternek és az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának is elküldték beadványukat, remélve, hogy a tárca a szakszervezettel közösen kidolgoz egy olyan normaszöveget, amely megfelel az alkotmányos normáknak és a munkavállalóknak is. Hozzátette: ez esetben "oka fogyottá válhat az Alkotmánybírósági beadvány".
MTI - fideszfrakcio.hu