Rendőri zaklatás a Székelyföldön a MPSZ aláírásgyűjtőivel szemben
Rendőri zaklatásnak vannak kitéve a háromszéki falvakban a székelyudvarhelyi székhelyű Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) aláírásgyűjtői - közölte Gazda Zoltán, az MPSZ Kovászna megyei kampányvezetője pénteken.
Dátum: 2004-04-02 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:11.882983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovászna megye több településén rendőrök zaklatják az MPSZ javára a román helyhatósági választási törvény előírásainak megfelelően támogató aláírásokat gyűjtő személyeket. Ilyen eset fordult elő például Mikes Kelemen szülőfalujában, Zágonban, ahol a hivatali tisztségét féltő helyi polgármestertől származó és egy hamis tanúval bizonygatott feljelentés alapján behívatták a polgármesteri hivatalba, majd a rendőrségre az aláírásgyűjtő Damó Csabát és írásos nyilatkozatot kértek tőle. Sepsibodokon az utólag bocsánatot kérő két helyi rendőr szavaiból és magatartásából ítélve a karhatalmiak valaki által sugallt "önszorgalomból" zaklatták a helyi református esperest.
Komandón pedig rémhírterjesztéssel és suttogó propagandával próbálták valakik elriasztani az MPSZ-támogató aláírástól a lakosokat - nyilatkozta a kampányfőnök.
A rendőrségi akciókat egyébként megerősítette a megyei rendőrkapitányság szóvivője is, aki a feljelentések hivatalos kivizsgálásának kötelezettségével magyarázta a Zágonban és Sepsibodokon történteket - derült ki egy Mediafax-jelentésből.
Gazda József az MTI kérdésére elmondta: a MPSZ azért kezdett támogató aláírásokat gyűjteni, mert az új román törvény a helyhatósági választásokról előírja, hogy csak azok a politikai pártok és szervezetek jegyeztethetik be magukat hivatalosan és vehetnek részt a helyi önkormányzatok megválasztásában, amelyek legalább 25 ezer aláírással bizonyítják támogatottságukat. A jogszabály szerint a hivatalos bejegyzéshez az MPSZ-nek is legalább 15 megyéből és Bukarestből is legkevesebb 300-300 hiteles aláírást kell felmutatnia ahhoz, hogy indulhasson a választáson.
Mint a Kovászna megyei kampányfőnök elmondta, az MPSZ vezetői-szervezői úgy döntöttek, Románia öt megyéjéből (Hargitából, Kovásznából, Marosból, Szatmárból és Biharból) egyenként hat-hatezer, a szórványban élő magyarság által lakott megyékből pedig legalább öt-ötszáz aláírást gyűjtenek.
Kovászna megyében eddig nyolcezer aláírást sikerült összegyűjtenie az MPSZ-nek - közölte Gazda Zoltán.
MTI - fideszfrakcio.hu