Székesfehérvár vezetését nem érdekli a repülőtér
Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő a Sárvíz kistérség települései nevében arra kéri Székesfehérvár vezetését, hogy segítse hatékony együttműködésével a börgöndi repülőtér megépülését, mert az a térség lakóinak hosszú távú munkát és gyarapodást hoz - áll a politikus közleményében.
Dátum: 2004-04-02 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:14.599361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fejér megye déli térségei, valamint a Sárvíz kistérség települései nevében fölkérem Székesfehérvár vezetését arra, hogy segítse hatékony együttműködésével a börgöndi repülőtér megépülését, mert az a térség lakóinak hosszú távú munkát és gyarapodást hoz, felszámolja a helyenként 20 százalékos munkanélküliséget. A terv megvalósulása Székesfehérvár gazdasági lehetőségeit is jelentősen erősítené, regionális központi szerepe tovább erősödne.
Mindezek megvalósulása érdekében javaslom, hogy vádaskodások, valótlan tartalmú nyilatkozatok helyett Székesfehérvár vezetése válassza a közös munkát és megegyezést a térségben élő polgárok érdekében. Ítélje el a gyűlöletre uszító, méltatlan SMS-üzeneteket, melyeket a megyei lap is közölt, és ne adjon tápot félreérthető nyilatkozataival további gyűlölködésnek.
Kérem, hogy az együttműködés jegyében bocsássa az érintettek rendelkezésére a zajszennyezést felmérő tanulmányt, azokat a szakértői anyagokat, melyek a szerződések lényeges és egyeztetendő pontjait tisztázhatnák. Kérem továbbá a finanszírozás konkrét módjait ismertető dokumentumokat és végül kérem és elvárom, hogy a tisztázó szándékú megkeresésekre válaszoljon a székesfehérvári
vezetés.
Mindezt az itt élő polgárok nevében kérem és várom el, hiszen ők adtak megbízást érdekeik képviseletére.
Lengyel Zoltán
országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Párt
fideszfrakcio.hu