Munka, otthon, biztonság: akár Medgyessyék is fontosnak tarthatnák
Magyarország sikeres európai uniós csatlakozásának feltétele, hogy a kormányzat megfelelően összpontosítson a munkával, az otthonnal és a biztonsággal kapcsolatos kérdésekre - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke pénteken Pécsett, a szövetség aláírásgyűjtő akciójának keretében tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-04-02 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:15.274448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mindenkinek joga van az egészséges életmódhoz, a kordában tartott energiaárakhoz, a munkához, valamint az otthonteremtés lehetőségéhez" - mondta a Fidesz alelnöke, európai parlamenti listavezetője.
Schmitt Pál utalt rá: Orbán Viktor március végén, a Szövetség első gyűlésén hirdette meg a nemzeti petíciót, és az azzal összefüggő, a költségvetés módosítására irányuló aláírásgyűjtést.
A nemzeti petíció a Munka, otthon, biztonság címet viseli, és a tartós gyógyszerár-csökkentés mellett a privatizáció leállítását, a lakástámogatás korábbi rendszerének visszaállítását és a gazdák nagyobb támogatását követeli, valamint azt, hogy az energiaár-emelés ne haladja meg az évi öt százalékot.
"Mindezt az ország 300 helyszínéről, egymillió aláírással kívánjuk megerősíteni, amely várhatóan rövid időn belül össze fog jönni" - hangsúlyozta a politikus.
Schmitt Pál a baloldali vélemények kapcsán, miszerint a Fidesz a nemzeti petícióval baloldali értékeket hangsúlyoz, azt mondta: a munka, az otthon és a biztonság kérdése nem foglalt, és eddig sem tartotta vissza semmi a jelenlegi kormányt attól, hogy ezeket előtérbe helyezze.
A Fidesz alelnöke a közelgő európai parlamenti választások kapcsán reményét fejezte ki, hogy a voksolást nagy érdeklődés kíséri majd. Becslése szerint a választói részvétel elérheti a 60 százalékot.
MTI - fideszfrakcio.hu