Orbán Viktor: Az európai választás kulcsfontosságú megmérettetés a kormány számára
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kérése alapján a Reuters brit hírügynökség pénteken javított változatban adta közre a Fidesz elnökével, Orbán Viktorral előző nap készített interjúját, amelybe korábban több "hiba" is csúszott.
Dátum: 2004-04-02 20:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:15.903576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország első európai parlamenti választásai a népszerűtlen szocialista-szabad demokrata kormány iránti bizalmat fogják lemérni.
Az interjúban a volt miniszterelnök rámutatott, hogy bár a magyar alkotmány nagyon megnehezíti a hivatalban levő kormány leváltását, a júniusi szavazás gyakorlatilag bizalmi szavazás lesz a kormánnyal szemben.
"Alkotmányos és jogi szempontból nézve a kormány igen szilárd helyzetben van - mondta Orbán Viktor az interjúban. - De a közélet több, mint a törvény: abban van lélektan, bizalom és erkölcsi tartás is. Minden pártnak le kell majd vonnia következtetéseit a választási eredményekből."
"Ez egy bizalmi szavazás lesz - folytatta Orbán. - Magyarország bizalmi válság felé tart. Az is a tét, hogy az emberek megvonják-e bizalmukat a jelenlegi kormánytól, vagy megerősítik a 2002-ben adott bizalmat, és igent mondanak a jelenlegi irányvonal folytatására."
A Reuters tudósítója megjegyezte, hogy a volt bankár Medgyessy Péter vezette kormány a költségvetés és a folyó fizetési mérleg nagy hiányának csökkentésével küszködik, miközben megpróbálja a népszerűséget is visszanyerni az európai választások előtt.
A Fidesz aláírásokat kezdett gyűjteni e héten egy petícióra, amivel a költségvetés módosítására akarja kényszeríteni a kormányt, visszaállítani a korábbi kedvezményes lakásszerzési hiteleket, ellenőrzés alá vonni bizonyos árakat, és támogatni a mezőgazdákat. A szocialisták szerint a Fidesz javaslatai 400 milliárd forinttal növelnék idén a költségvetési kiadásokat, és 250 milliárddal csökkentenék a bevételeket.
Orbán Viktor viszont azt hangsúlyozta, hogy mindez megvalósítható, és nem vezetne túlköltekezéshez. "A tények azt mutatják, hogy mi nemcsak követeljük ezeket a változtatásokat, hanem amikor módunk van rá, tudjuk egyidejűleg biztosítani is a gazdaság növekedését és a pénzügyi egyensúlyt. Négy éven át sikerült." Nem fejtette ki, hogyan finanszírozná a Fidesz tervét.
A volt miniszterelnök Medgyessy gazdaságpolitikáját hibáztatta azért, hogy nem sikerül megteremteni az euróhoz való 2008-as csatlakozás feltételeit. Magyarországnak várhatóan 2009-re vagy 2010-re kell halasztania a csatlakozás időpontját - jegyezte meg a brit hírügynökség.
"Szép cél és nagy álom volt, és fájdalmas, de egyre valószínűbb, hogy fel kell adnunk" - mondta a Fidesz vezetője. "Szeretném, ha én lehetnék az utolsó, aki beismeri, hogy egy rossz gazdaságpolitika lehetetlenné teheti az euró 2008-as bevezetését, de még sokan vannak előttem" - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu