Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Isépy Tamás

Hosszú, gyógyíthatatlan betegség után elhunyt Isépy Tamás, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.


Dátum: 2004-04-02 21:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:16.569217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Isépy Tamás a jelenleg Szlovákiához tartozó Zemplén megyei Barancs községben született 1924. március 20-án. Középiskoláit Miskolcon, a Fráter György Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, s 1946-ban szerezett jogtudományi doktori oklevelet. 1950 óta folyamatosan ügyvédkedett. A folyamatosságot csupán a hortobágyi Borsós-tanyán kitelepítettként eltöltött 16 hónap szakította meg. Feleségével, Dadányi Máriával a Hortobágyon ismerkedett meg, 1955-ben kötöttek házasságot, házasságukból három leánygyermek született: Eszter, Zsuzsa és Mária.

Isépy Tamást 1990-ben a KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listáján választották meg országgyűlési képviselővé, és 1990. május 24-től 1994. május 24-ig volt az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Az 1994-es országgyűlési választásokon a KDNP országos listáján választották meg újból képviselővé. A KDNP frakció tagjaként 1994. június 28-tól a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke, 1995. június 13-tól az Alkotmányelőkészítő bizottság, 1996. október 15-től az ÁSZ elnökének jelölését végző eseti bizottság tagja a KDNP képviselőcsoport 1997. július 21-én történt megszűnéséig. 1995 februárjában a képviselőcsoport frakcióvezetővé választotta, és ez a tisztsége is a képviselőcsoport megszűnéséig tartott.

1997 szeptemberében volt KDNP-s képviselőként 11 társával belépett a Fidesz-MPP képviselőcsoportjába, ahol frakcióvezető-helyettessé választották, és a képviselőcsoport jelölése alapján 1997. november 5-től ismét a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke lett.

Az 1998-as választásokon a Fidesz országos listáján ismét képviselővé választották, a 2002-es választásokon pedig a FIDESZ-MDF közös listáról került be a parlamentbe. 1998-ban a Fidesz képviselőcsoportja újból frakcióvezető-helyettessé választotta és a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, a Kulturális és Sajtóbizottság tagja volt. Isépy Tamás tagja volt az Országgyűlés Könyvtári Tanácsadó Testületének, elnöke a Francia-Magyar Baráti Társaságnak és a Francofon Parlament Magyar Tagozatának.

2001-ben a Francia Köztársaság elnöke kitüntette a Francia Érdemrend tiszti fokozatával, és Sajógalgóc község díszpolgárává választotta. Politikai tevékenységével kapcsolatban írásai jelentek meg a sajtóban, több alkalommal szerepelt a médiában, előadásokat tartott különböző fórumokon, szerkesztője és összeállítója volt az Igazságügyi Minisztérium által Két év után címmel kiadott kötetnek, továbbá szerzője a Rendszerváltozás, politika, jog és az Önkormányzatok és a volt egyházi ingatlanok címmel megjelent füzeteknek, és a Politikai forgácsok című könyvnek.

Dr. Isépy legutóbb felrótta a kormánypártoknak Mellár Tamásnak, a Központi Statisztikai Hivatal elnökének leváltását, valamint a Szász Károllyal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökével, Járai Zsigmond jegybankelnökkel és Polt Péter legfőbb ügyésszel kapcsolatos kormányzati megnyilvánulásokat.

Dr. Isépy Tamás nyugodjék békében.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek