Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Retorzió Soros támadóival szemben

Kizárták a kijevi műszaki egyetemről azt a két fiatalt, aki a hét közepén ragasztóval öntötte le Soros Györgyöt. A magyar származású amerikai üzletembert egy emberi jogi fórumon vett részt Kijevben. A két fiatal berontott a terembe, és az elnöki asztalt, ahol Soros is helyet foglalt, ragasztóval és vízzel locsolta le. "Soros, tűnj el Ukrajnából, neked itt nem terem babér!" - kiáltozták.


Dátum: 2004-04-03 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:17.338084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A támadók a Bratszvo (Testvériség) nevű ukrán nacionalista szervezet tagjai voltak. A szervezet egyik tagja értesítette pénteken újságírókat arról, hogy Dmitro Hmarát és Atilla Szelei-Dovzsenkót kizárták az egyetemről. Úgy fogalmazott, hogy az egyetem a vezetés nyomásra hozta meg a döntést a két Bratszvo-tag eltávolításáról, mivel Soros György alapítványa finanszírozza a kijevi műszaki egyetem több programját.

A Bratszvo azzal vádolta Soros Györgyöt, hogy a Nyílt társadalom nevű alapítványa komoly szerepet játszott tavaly decemberben Eduard Sevardnadze grúz államfő megbuktatásában. A nacionalista szervezet szerint az amerikai üzletember most arról tárgyalt az ukrán ellenzékkel Kijevben, hogy hasonló forgatókönyvet valósítanak meg Ukrajnában.

A milliárdos hétfőn érkezett Ukrajnába ötnapos látogatásra, melynek során találkozott Leonyid Kucsma államfővel is. Az utat és a szerdai fórumot szervező ukrajnai Újjászületés Soros-alapítvány jelentős szerepet játszik a civil társadalom kiépítésében a volt szovjet köztársaságban, de gyakran vádolják meg azzal, hogy beavatkozik az ország belpolitikájába.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek