Erős földrengés Japánban
Erős földrengés volt vasárnap reggel Japánban, Tokió közelében, de a földmozgás nem járt áldozatokkal, vagy károkkal.
Dátum: 2004-04-04 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:21.652764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Richter-skála szerinti 5,6 fok erősségű földmozgás történt vasárnap Japánban. A rengés epicentruma Tokiótól mintegy 150 kilométerre észak-keletre volt, közel 40 kilométerre a tenger szintje alatt. A helyi idő szerint vasárnap reggel történt földmozgást a legerősebben Mito városban és környékén lehetett érezni, de érezhető volt a fővárosban is.
Az első jelentések szerint a földrengés nem járt áldozatokkal és anyagi károkat sem okozott. Nem rendeltek el riadót tengerár veszélye miatt sem.
A Richter-skála szerinti 5 fokos, illetve azt meghaladó erősségű földmozgások már komoly kárt okozhatnak a lakott településeken.
MTI - fideszfrakcio.hu