Fidelitas: új nemzedék jelent meg a magyar politikában
Új nemzedék jelent meg a magyar politikában - jelentette ki Gyürk András, a Fidelitas elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a Fidesz ifjúsági partnerszervezetének parlamenti tagozatáról beszélt.
Dátum: 2002-05-17 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:53.515302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a Fidelitas színeiben hét képviselő foglal helyet az új parlamentben, a Fidesz-frakció tagjaként. Gyürk András utalt arra, hogy a fiatalok milyen nagy számban és milyen aktívan vettek részt a választási kampányban. Véleménye szerint a voksolás második fordulójának ez volt az üzenete.
Úgy látja, a fiatalok aktív érdeklődése az Orbán-kormány elmúlt négyéves tevékenységének köszönhető. Értékelése szerint a választási kampány rácáfolt arra a feltételezésre, hogy a mai huszonévesek apolitikusak lennének. Mint fogalmazott, ezek a fiatalok nem radikálisak, hanem nyugodt, higgadt mérlegelés után döntenek.
A politikus beszámolt arról, hogy a Fidelitas taglétszáma az utóbbi időben ugrásszerűen nőtt, és most már meghaladja a 10 ezer főt.
Gyürk András elmondta, hogy a Fidelitas parlamenti tagozatának képviselői a következő időszakban "a polgári kormány által elért vívmányok védelmét és a restauráció megakadályozását tartják fő feladatuknak".