Érvénytelen a szlovák elnökválasztás
Az 50 százalékot el sem érő, mindössze 35,4 százalékos részvétel miatt érvénytelen volt az előrehozott választások lehetőségét vizsgáló népszavazás Szlovákiában.
Dátum: 2004-04-04 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:25.663404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökválasztással párhuzamosan, szombaton lezajlott népszavazást a Szakszervezetek Országos Szövetsége (KOZ) két ellenzéki párt, a kommunista (KSS) és a Robert Fico vezette SMER támogatásával, több mint féllmillió aláírást tartalmazó petíció alapján kezdeményezte.
A népszavazás célja az volt, hogy lerövidítsék a jelenlegi kormány hivatali idejét és még az idén kieszközöljék az előrehozott választásokat. A népszavazáson lényegesen kevesebb ember vett rész, mint az államfőválasztáson, derült ki a vasárnap délelőtt nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
MTI - fideszfrakcio.hu