Mádl Ferenc részvéttávirata Isépy Tamás családtagjainak
Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét a pénteken elhunyt Isépy Tamás országgyűlési képviselő családtagjainak - tudatta az MTI-vel vasárnap az államfő sajtóirodája.
Dátum: 2004-04-04 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:28.256871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Isépy Tamás, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője életének 80. évében, hosszan tartó súlyos betegség után pénteken hunyt el.
Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét a családtagoknak.
"A magyar politikai élet egyik kiemelkedő, méltán tisztelt személyisége távozott, aki pályafutása során mindvégig példát mutatott tisztességével, a nemzet iránti szeretetével, szakmai felkészültségével" - olvasható a köztársasági elnök részvéttáviratában.
Isépy Tamás a nemzet iránti szolgálatként fogta fel politikusi hivatását. Őszintén osztozom a családtagokkal a pótolhatatlan veszteség feletti gyászukban - írta a köztársasági elnök.
Isépy Tamás 1924. március 20-án született az akkori Csehszlovákia, a mai Szlovákia területén fekvő Barancson. Az 1990-es és 1994-es országgyűlési választáson a Kereszténydemokrata Néppárt listájáról jutott a parlamentbe. 1990-től 1994-ig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára volt. A KDNP parlamenti frakciójának vezetője 1995-től 1997-ig. 1997 szeptemberében belépett a Fidesz képviselőcsoportjába, még ugyanabban az évben frakcióvezető-helyettesnek választották. Az 1998. évi országgyűlési választáson a Fidesz országos listáján, 2002-ben pedig a Fidesz-MDF közös listáján szerzett mandátumot.
Isépy Tamás 1998 és 2002 között az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke volt.
MTI - fidesz.hu