ENSZ-megbízott Irakban az átmenetről ad tanácsokat
Bagdadba érkezett vasárnap az ENSZ szakértői küldöttsége, hogy tanácsokat adjon az irakiaknak azzal az átmeneti kormánnyal kapcsolatban, amelyet az arab ország szuverenitásának június 30-ra tervezett helyreállítása után alakítanának meg.
Dátum: 2004-04-05 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:28.606473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lahdar Brahimi, az ENSZ-főtitkár különmegbízottja által vezetett küldöttség Bagdadba érkezéséről az ENSZ számolt be a világszervezet Newe York-i székházában kiadott közleményben. Az ENSZ biztonsági megfontolásokból előzetesen nem jelenti be személyzetének iraki látogatásait.
Bő egy hete már Irakba utazott az ENSZ egy másik szakértői küldöttsége is, amely a választások megszervezésében nyújt segítséget.
A két küldöttség a 25 tagú iraki kormányzótanács meghívására érkezett Bagdadba, s útjukat támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa is.
Brahimi utoljára idén februárban járt Irakban, ahol a közvetlen választások megtartásának lehetőségeit mérte fel és az ideiglenes kormány megalakításának lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket helyi vezetőkkel. A kormányzótanács egyes iraki síita tagjai márciusban az ENSZ visszatérése ellen foglaltak állást, elsősorban amiatt, hogy Brahimi óva intett a közvetlen választások június 30. előtti megtartásától. A kormányzótanács végül azonban mégis meghívta a különmegbízottat.
Az ENSZ tavaly októberben kivonta munkatársait Irakból a világszervezet bagdadi képviselete ellen augusztusban elkövetett, 22 halálos áldozatot követelő merénylet miatt.
MTI - fideszfrakcio.hu