Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felújítják a hajdúnánási gyógyfürdőt

A nyíregyházi Havacs Építőipari Kft. nyerte el a hajdúnánási gyógyfürdő rekonstrukciójára kiírt nyílt közbeszerzési eljárást - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.


Dátum: 2002-05-21 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:54.077776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 300 millió forint értékű megbízás magába foglalja a 18,5 méter átmérőjű pancsoló medence, a 330 négyzetméter alapterű víz-gépház felújítását, valamint a 20x50 méteres sportmedence rekonstrukcióját. Emellett a győztesnek el kell végeznie 304 négyzetméter vízfelületű két tanmedence, a 306 négyzetméterű gyógymedence rekonstrukcióját is.

A megbízás szerint a tendernyertesnek ki kell építenie 131 folyóméter csapadékcsatornát, 325 folyóméter ivóvízvezetéket, 488 folyóméter szennyvízcsatornát, valamint a villamos hálózatot, a térvilágítást, a hangosítást, a tereprendezést és a kertkialakítást is.

A hajdúnánási gyógyfürdő fejlesztéséhez a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi Terv keretében 155 millió forintos támogatást nyújtott.

Kapcsolódó elemek