Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem kapnak a nyugdíjat a Szlovéniában élő horvátok

Szlovéniában népszavazáson utasították el a balkáni háború idején alapjogaiktól megfosztott horvát, szerb és bosnyák kisebbség rehabilitálását. A referendumon a szlovén választók kevesebb mint harmada jelent meg, de ők elsöprő többséggel nemmel szavaztak a jogok visszaállítására.


Dátum: 2004-04-05 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:30.196636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szlovénia függetlenné válásakor a szlovén nemzetiségűek automatikusan megkapták az állampolgárságot, a horvátoknak, szerbeknek és bosnyákoknak viszont kérvényt kellett benyújtaniuk. Ha ezt egy éven belül nem tették meg, akkor törölték őket a lakossági nyilvántartásból és nyugdíjellátás, valamint egészségügyi szolgáltatások nélkül maradtak.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek