Bérlakások épülnek Gödöllőn
A GÉV Huniber Építőipari Kft. nyerte el a gödöllői önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást 43 bérlakás megépítésére - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Dátum: 2002-05-21 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:54.364681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy 500 millió forint értékű megbízás magába foglalja a 2150 négyzetméter hasznos alapterületű, három darab kétemeletes, illetve egy háromemeletes épület teljes körű megvalósítását.
Emellett a nyertesnek ki kell építenie a közműveket, meg kell valósítania a tereprendezést, a kertépítést, a térburkolatot és a parkolót. A megbízás szerint a négy épülethez 12 darab gépkocsitároló is tartozik.
Fábián Zsolt, Gödöllő alpolgármestere elmondta: az utóbbi időben évente átlagosan több mint 100 lakás épült Gödöllőn, így összesen 11 ezer otthonban él a város több mint 30 ezer lakója.
Az önkormányzat lakáskoncepciója szerint meg kell tartani a beépítés döntően családiházas, kisebb mértékben csoportházas irányzatát. Az utóbbi években azonban egyre növekszik a bérbe adott magántulajdonú ingatlanok száma, így indokoltnak látszik, hogy az önkormányzat is gondoskodjon megfelelő számú bérlakásról - mondta az alpolgármester.
Hozzátette: a most elkezdődött bérlakásépítésre együttesen teremtett lehetőséget a volt állami bérlakások értékesítéséből befolyt pénz és a Széchenyi Terv által adott támogatás.
A felépülő 43, átlagosan 50 négyzetméter alapterületű bérlakás bére alacsonyabb lesz, mint a piaci alapú lakásoké, így a bérlőknek lehetőségük lesz takarékoskodni, akár saját tulajdonú lakáshoz jutás érdekében is.