Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szövetségesek lezárták az iraki Fallúdzsát és a Bagdad-Ammán autóutat

Katonai hadműveletek miatt az Irakot megszálló szövetségesek hétfőn lezárták a közép-iraki Fallúdzsa települést és a Bagdadot a jordániai Ammánnal összekötő autóutat.


Dátum: 2004-04-05 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:33.490583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tudósítói jelentések szerint az amerikai haderő hétfő reggel gyakorlatilag lezárta az iraki fővárostól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsát, a település minden bevezető útját ellenőrzik. Amerikai katonai források szerint 1200 amerikai tengerészgyalogos és két iraki biztonsági zászlóalj várja a parancsot a benyomulásra.

A Bagdadot Ammánnal összekötő autóút katonai hadmozgások miatt meghatározatlan időre zárva lesz" - olvasható a hivatalos közleményben.

Fallúdzsában a múlt héten gerillák meggyilkoltak négy amerikai polgári személyt, és holttestüket meggyalázták. Helyi lakosok szerint hétfőn is összecsapások voltak amerikai katonák és lázadók között, s több halottja, valamint sebesültje van a fegyveres akcióknak. Más beszámolók szerint egy amerikai helikopter bombát dobott a település egyik lakónegyedére, megölve öt iraki lakost.

Az amerikai hadsereg egyik szóvivője még szombaton közölte, hogy a katonák rövidesen behatolnak a településre a múlt heti merénylet elkövetőinek felkutatására.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek