Varga Mihály: Nemzeti Petícióval a költségvetés módosításáért
Varga Mihály fideszes országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter a Fidesz parlamenti frakciójának ülésén tartott előadásában leszögezte: a költségvetést azért kell módosítani, mert nem valós számokon alapul. A Nemzeti Petíció céljai az embereknek jobb életminőséget jelentenek, s a Fidesz kormányzása idején bebizonyította: elhatározott kormányzati intézkedésekre, és nem adóemelésekre van szükség a megvalósításhoz - szemben az olyan híres közgazdászok állításával, mint Zuschlag János, Újhelyi István, Lendvai Ildikó vagy Kuncze Gábor.
Dátum: 2004-04-05 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:50:35.479030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2