Autópályákat zárnak le a tiltakozók Ausztriában
Helyenként negyven százalékkal nőt a kamionforgalom Ausztriában, amióta az EU a kamionforgalmat korlátozó ökopontrendszer felszámolására szólította az országot. Több környezetvédő szervezet a Zöld Párt támogatásával autópálya-lezárásokkal tiltakoznak. Szerdáig órákra megbéníthatják a közúti forgalmat.
Dátum: 2004-04-05 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:36.090974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Komoly közlekedési fennakadásokat okozhat Ausztriában a kamionforgalom ellen tiltakozók útlezárásai. A tiltakozók Tirolban, Salzburgban, Karintiában és Alsó-Ausztriában zárnak le néhány órára autópálya-szakaszokat és gyorsforgalmi utakat. Az akciósorozatot különféle környezetvédő szervezetek - közöttük a Global 2000 és a Greenpeace - együttműködése alapján indították.
Eltörölt büntetőpontrendszer
A megmozdulás résztvevői a növekvő közúti teherforgalom miatt döntöttek az útlezárások mellett. Az Európai Unió bizottsága tavaly határozott úgy, hogy fokozatosan hatályon kívül helyezi az Ausztriában érvényesített ökopontrendszert, amely környezetvédelmi szempontok alapján korlátozta eddig a közúti tranzitforgalmat az alpesi országban.
Az osztrák sajtó becslései szerint az év eleje óta csaknem valamennyi fontosabb autópályán jelentősen nőtt a teherforgalom, van olyan csomópont, ahol 40 százalékkal több teherjármű haladt át, mint egy évvel korábban.
Forgalombénítás országszerte
A Zöld Párt által is támogatott tiltakozók hétfőn néhány órára lezárták az alsó-ausztriai Grafenwörth és Grunddorf közötti gyorsforgalmi utat, a nap folyamán pedig több órára blokádot állítanak Innsbrucktól keletre Kramsach és Wiesing között, valamint Klagenfurttól észak-nyugatra, a katschbergi alagútnál. Kedden a Salzburg és Innsbruck között Ellmaunál lesz útlezárás, valamint Innsbrucktól észak-nyugatra Reutte és Lermoos között. Blokádot állítanak fel Gloggnitz közelében is. Szerdán az A10-es autópályán Zederhaus és St. Michael, valamint Innsbrucktól keletre, Vomp és Wattens között bénítják meg a forgalmat a tiltakozók.
Forrás: index.hu
fideszfrakcio.hu