Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikor mondanak végre igazat a gazdáknak?

A Draskovics-csomag 9,7 milliárdos elvonással sújtotta a földművelési minisztérium költségvetését akkor, amikor ez lett volna az utolsó olyan év, amikor a magyar gazdák csatlakozási esélyeit központi intézkedésekkel lehetett volna javítani - mondta Kékkői Zoltán hétfőn a Parlamentben.


Dátum: 2004-04-05 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:38.966687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatásokkal ellensúlyozni lehetett volna a szocialisták által rosszul megkötött koppenhágai megállapodást is. A kormányzat ezen kívül pénzt vonta el az állat- és növény-egészségügyi intézményektől, aminek egyenes következménye, hogy a gazdák költségei fognak növekedni - tette hozzá. Mint mondta, a termelőkkel kötött megállapodást sem lehet négymilliárddal kevesebb pénzből betartani.

Miért hallgatja el az igazságot a megszorító intézkedésekkel kapcsolatban a minisztérium, és miért nem mondanak végre igazat a magyar gazdáknak? - kérdezte Kékkői Zoltán Németh Imrétől.

Németh Imre agrárminiszter a kérdésre nem válaszolt, viszont ismét az előző kormányzatra mutogatott a gazdák jelenlegi helyzete miatt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek