Határon túli bábszínházak találkozója Egerben
Bábosok és bábjaik, valamint kobzaikat pengető regősök felvonulásával vette kezdetét hétfőn a Határon túli bábszínházak találkozója Egerben.
Dátum: 2002-05-21 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:54.947782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első ízben megrendezett háromnapos fesztiválon 6-6 határon túli, illetve hazai bábegyüttes, valamint egy tengeren túli csoport vesz részt.
Erdélyből érkezett a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia, illetve a temesvári Csiky Gergely Színház bábcsoportja, Szlovákiából a rozsnyói Meseszínház, Kárpátaljáról a lutski Volinszki Bábszínház és az ungvári Területi Bábszínház együttese, a délvidéket a Szabadkai Gyermekszínház, az amerikai magyarságot pedig a New York-i Magyar Színház társulata képviseli a bábfesztiválon.
Az itthoni csoportok közül fellép az egri Harlekin, a budapesti Kolibri, a győri Vaskakas, a szegedi Kövér Béla, a pécsi Bóbita és a soproni Habakuk bábszínház együttese.
A megnyitón Löffler Erzsébet, az egri közgyűlés kulturális bizottságának elnöke kifejezte reményét, hogy a jövőben évről évre sort keríthetnek a bábfesztiválra.
A résztvevő bábcsoportok főként mesedarabokkal szórakoztatják a közönséget a Harlekin Bábszínházban, az Egri Helyőrségi Klubban és a Dobó téren.
A történeteket a legkülönbözőbb - kesztyű, bot és marionett - technikákkal, illetve óriásbábok segítségével jelenítik meg a művészek.