Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírák és ügyvédek kapcsolata a médiával

Az ügyvédek és a bírák az írott és elektronikus sajtóval való kapcsolatáról tartott megbeszélést a Magyar Bírói Egyesület (MBE) és a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnöksége hétfőn Budapesten. A két szervezet elnökségének tagjai egyetértettek abban: az ügyvédek törvényi joga és alapvető kötelessége, hogy ügyfeleik érdekeinek védelmében elemezzék a bíróságok eljárását és döntéseit.


Dátum: 2004-04-05 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:39.860093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Uttó György, a MBE elnöke azt mondta: "az ügyvédet, mint minden magyar állampolgárt megilleti a szólás szabadsága; megszólalhat, elmondhatja véleményét a média írott és az elektronikus formájában." Uttó György elmondta: létezik egy olyan igény, amely arra irányul, hogy "az írásbeli, tárgyalótermi tájékoztatás párosuljon valamilyen médiabeli szereplés során történő tájékoztatással".

"A bíró indokolásánál többet és mást nem mondhat" - hangsúlyozta, majd hozzátette: "törvénysértés lenne, ha én bíróként ott (televízióban, rádióban) kifejtenék minden olyasmit, amit az indokolásomban nem mondtam meg".

Mindkét szervezet elnökségi tagjai közül többen egyetértettek a MBE elnökével. Mint kifejtették, a közérdeklődésre számot tartó ügyekben a sajtószóvivő feladata tartani a kapcsolatot a médiával. Szükséges és elégséges indokolást az ítéletnek tartalmaznia kell, ami abban nincs, az magyarázkodás; rossz fényt vet a bíróra - hangzott el a megbeszélésen.

Az ülésen arról is szó esett, hogy az ügyvéd, a jogi képviselő nem jogerős ítéletet ne bíráljon, ne magyarázzon nyilvánosság előtt.

A tanácskozás résztvevői egyetértésüket fejezték ki, miszerint az ügyvédnek és a bírónak egyaránt alapvető érdeke a hivatás méltóságának védelme.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek