Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszorítócsomaggal indít Rudi Zoltán, az MTV elnöke

Miközben az MTV elnöke, Rudi Zoltán példaértékűnek tartja a szlovák köztévé (STV) konszenzusos átalakítását, vita van kialakulóban közte és a kuratórium között az új alelnökök kinevezéséről. Rudi megszorításokkal indít.


Dátum: 2004-04-06 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:43.216589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem tervezem új alelnökök kinevezését, jelenleg sokkal fontosabb feladatok tornyosulnak előttünk - mondta el a Magyar Nemzetnek Rudi Zoltán, a köztévé elnöke. Peták István, az MTV Közalapítvány MDF által delegált tagja viszont közölte: Rudi elnöki pályázatában több alelnök kinevezése is szerepelt, ezért az elnöknek mostani elképzeléseiről mindenképpen be kell számolnia munkáltatójának, a kuratóriumnak. Emlékezetes: az elnök kinevezését a nyolctagú csonka kuratóriumi elnökség az MSZP két és az MDF négy delegáltja biztosította (a két SZDSZ-es delegált Baló Györgyöt támogatta).

Rudi a lapnak nyilatkozva nem árult el részleteket a szlovák köztévé főigazgatójával, Richard Rybnicekkel megtartott tárgyalásairól. Példaértékűnek vélte azt a szlovákiai parlamenti konszenzust, amely lehetővé tette a szlovák köztévé adósságának lefaragását.

Peták István elmondta: a kuratórium nem foglalkozik Rudi tárgyalásaival, viszont a testület a szlovák mintát támogatva a 2002-es beszámolójában már felhívta a figyelmet a normatív finanszírozás kialakítására, a köztévé adósságainak megszüntetésére.

Rudi intézkedéscsomagot kíván életbe léptetni, amely tartalmazza, hogy felmondják az MTV érintett munkatársainak lakásbérletét, megvizsgálják a dolgozók telefonálási költségeit; több telefonos kódot megszüntethetnek és limitálják a vezetők autóhasználatát.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek