Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adóbevallás: pórul járhattak a korán nyilatkozók

Jelentős késéssel vehetik át adóvisszatérítésüket azok, akik jóval a bevallási határidő lejárta előtt, február végén vagy március elején adták postára küldeményüket - közölte Varga Árpád az APEH szakmai elnökhelyettese.


Dátum: 2004-04-06 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:44.125207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Budapesten, a főváros környékén és a vidéki nagyvárosokban ez összesen körülbelül 15 ezer adófizetőt érint, akik tíz-húsz nappal a 30 napos határidő lejárta után kapják meg adó-visszatérítésüket. Varga Árpád szerint a késés oka a posta új logisztikai központjának márciusi káosza. Az adóhatóság tudja igazolni a postai késedelmet, így a jogos kártérítés is a postát terheli. Tomecskó Tamás a Magyar Posta Rt. szóvivője cáfolta az APEH vádjait.

Forrás: RTL Online

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek