Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Volt román honatyák nem kaphatnak diplomata útlevelet

Nem lesznek jogosultak többé diplomata útlevélre a volt román parlamenti képviselők - így rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet a román szenátus fogadott el.


Dátum: 2004-04-06 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:45.318607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keddi romániai sajtó beszámol róla, az útlevelekről szóló törvénytervezet korlátozza a külügyminisztérium hatáskörét a diplomata útlevelek kibocsátásában, és megtiltja, hogy a parlament egykori tagjai és családtagjaik ilyen úti okmányt kapjanak.

A tervezetet Ion Iliescu államfő kérésére újratárgyalták a szenátusban. A testület honvédelmi bizottsága által készített kiegészítő jelentés szerint "indokolatlan", hogy a külügyminiszter a törvény által előírt személyeken kívül mások számára is jóváhagyja a diplomata útlevél kibocsátását. A jelentés utal a nemzetközi szabályozásokra is, amelyek korlátozzák a diplomata útlevelekkel rendelkező személyek körét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek