Európa visszajön hozzánk
Hétfő este fórumot tartottak Csepelen, a Munkásotthon épületében. A meghívott vendégek között volt Schmitt Pál, a Szövetség alelnöke, Kontur Pál, a Munkás és Alkalmazotti Tagozat elnöke és Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Az előadások témája az európai parlamenti választás, a munkások képviselete és a magyarság sorskérdései voltak.
Dátum: 2004-04-06 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:45.939148, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 18 órakor kezdődött rendezvényen csepeli és kispesti polgárok egyaránt részt vettek. Az épület előterében a Fidelitas önkéntesei fogadták a Nemzeti Petícióhoz csatlakozókat.
Szász Jenő beszédében az erdélyi magyarság vészes népességfogyására hívta fel a figyelmet és arra, hogy az anyaországi magyarok használják ki jobban az Erdélyben rejlő gazdasági és turisztikai lehetőségeket.
Kontur Pál reményét fejezte ki, hogy a Munkás és Alkalmazotti Tagozat megalakulásával javul a munkások politikai képviseletének helyzete. A tagozat nem szakszervezet, nem bérharcot kíván folytatni, hanem a politikán keresztül kívánja megismertetni a problémákat a közélettel- tette hozzá.
"Nem mindegy, hogy ki képvisel minket az Európai Unióban. Azt próbálják velünk elhitetni, hogy nem országot képviselnek az Európai Parlament képviselői. Ez nem igaz. Mindenki a saját hazájáért dolgozik" - mondta Kontur Pál.
Schmitt Pál beszédében hangsúlyozta, hogy a csatlakozással újraegyesülünk Európával. "Mi nem mozdulunk egy tapodtat sem innen, Európa jön vissza hozzánk." Kiemelte, hogy bár uniós polgárok leszünk, csak később fogjuk érezni ennek áldásos hatását. "Addig rendeznünk kell közös dolgainkat, folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy többségben legyenek a csatlakozás győztesei, mint a vesztesek." Hozzátette: kizárólag azért csatlakozunk az Unióhoz, hogy a magyaroknak, határon innen és túl, jobbra forduljon a sorsa.
forrás: szabad-europa.hu
fideszfrakcio.hu