Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nemzeti Petíció Medgyessy Péter ígéreteit tartalmazza

Ha a kormánypártok adóemelésről beszélnek, akkor nagyon nagy baj van. Azért van nagy baj, mert ha adócsökkentésről beszélnek, akkor is az ellenkezője történik, és új adónemek kerülnek bevezetésre. De különösen nagy a baj akkor, ha az adóemelést rá lehet fogni másra, mondjuk az egyik ellenzéki pártra - mondta Tállai András mai napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2004-04-06 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:46.229435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő emlékeztetett, hogy amikor a Fidesz meghirdette a Nemzeti Petíciót, akkor a kormánypártoknak semmi más nem jutott eszébe, csak annyi, hogy ez adóemelést fog eredményezni. Úgy gondolom, hogy ez a válasz ezekre a mindenkit érintő kérdésekre nem megfelelő. Különösen akkor nem, ha éppen a kormányfő beszél összefogásról, közös nemzeti érdekről, a családok jobb sorsáról és munkahelyteremtésről. A Nemzeti Petíció sem fogalmaz meg mást, mint ezeket a célokat - mondta Tállai András.

A Fidesz azért kezdeményezte a Nemzeti petíciót, mert az emberek a hétköznapokban azt érzik, hogy egyre rosszabbul élnek. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság 60 százaléka látja úgy, hogy rosszabbodott társadalom anyagi helyzete; 48 százalék mondja azt, hogy saját helyzete is rosszabb lett; és 40 százalék úgy látja, hogy a jövőben lesz rosszabb anyagi helyzete. Ez bizony nem a Medgyessy-kormány által beígért jóléti rendszerváltás.

Azért van szükség a nemzeti Petíció által szorgalmazott összefogásra, mert a családok bajban vannak. Azért van szükség az összefogásra, mert a Medgyessy-kormány senkire sem hallgat: nem hallgat az Európai Unióra, nem hallgat a társadalomkutatókra, nem hallgat a nyugdíjas szervezetekre, a szakszervezetekre és az ellenzékre sem - mondta a képviselő. Ha sikerül összegyűjtenünk egymillió aláírást, akkor a kormány talán végre elkezd foglalkozni a valós problémákkal, mert a közjogi javaslatok is nagyon érdekesek, csak nem az emberek hétköznapjait érintik - tette hozzá.

Mindenkinek joga van az otthonhoz, mindenkinek joga van a biztonságos megélhetéshez, mindenkinek érdeke, hogy ne legyenek magasabbak a gyógyszerárak, és ne emelkedjenek az energiaárak. Erre a válasz csak egy felelős költségvetési gazdálkodás lehet - jelentette ki Tállai András.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány ezekre a kérdésekre megtalálta a választ: az otthonteremtés kiterjesztése nem jelentett adóemelést; nem volt adóemelés, miközben az infláció mértékén felül nem emelkedtek az energiaárak; nem volt adóemelés azért, mert támogatták a magyar munkahelyeket; és nem jelentett adóemelést a Széchenyi Terv bevezetése sem.

Arra kérjük a kormánypártokat, hogy vegyék komolyan a Nemzeti Petícióban foglaltakat, foglalkozzanak komolyan azzal, hogy a költségvetést igenis módosítani kell a magyar családok érdekében Ha a szocialista kormány talált több milliárd forintot új irodabútorokra, mobiltelefonokra, akkor a magyar családok érdekében is meg fogja találni ezeket a forrásokat - mondta Tállai András.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek