A Védegylet nyílt levele Medgyessy Péterhez a Zengő ügyében
Nyílt levélben fordul a Védegylet Medgyessy Péter miniszterelnökhöz annak érdekében, hogy érdemben vizsgálják ki a Zengőre tervezett lokátorállomás más helyre telepítésének alternatíváját - közölték a szervezet képviselői keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-04-06 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:46.900691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet nyílt levelét eddig 250 értelmiségi és közéleti személyiség írta alá. Arra kérjük a miniszterelnök urat, hogy érdemben vizsgáltassa meg, miként lehet a páratlanul értékes Zengő feláldozása helyett más megoldást találni, például a Varsói Szerződés ideje alatt használt több mint száz lokátorállomás egyikén fölállítani NATO-lokátort - írják a levélben.
A szervezet a levélben a miniszterelnök és a közvélemény figyelmét arra hívja fel, hogy a Magyarország által követendő példának tekintett országokban elképzelhetetlen volna, hogy katonai lokátort építsenek egy tájvédelmi körzetben, ahol egy védett növény, a bánáti bazsarózsa állományának 90 százaléka él. A levelet aláírók elfogadhatatlannak nevezték, hogy az ügyben alapvetően hiányzott az őszinte párbeszéd, és a Honvédelmi Minisztérium csak a titokban meghozott döntések után tartott felvilágosító kampányt, hogy minden döntést titokban meghoztak.
Schiffer András, a Védegylet tagja elmondta: a rendszerváltás óta példátlan méretű összefogás valósult meg a Zengő ügyében, ami egy-két hónapja a média tudósításai szerint még csak néhány zöld aktivista akciójának tűnt. A környezet érdekében különböző politikai és világnézetű emberek fogtak össze a levél aláírásakor. Hangsúlyozta: vélt vagy valós biztonsági érdekekért nem lehet feláldozni a természeti értékeket. Szólt arról is, a 90-es években az Alkotmánybíróság két határozatot is hozott, amelyek egyértelművé teszik, hogy ha a környezet elér egy bizonyos védettségi szintet, attól visszalépni nem lehet.
Annak kapcsán, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hétfőn felfüggesztette a Zengőnél folyó beruházást mindaddig, amíg egy független szakértői bizottság lefolytatja vizsgálatát, Vay Márton, a Védegylet tagja úgy fogalmazott: továbbra is fontosnak tartják a levél üzenetét és az aláírásgyűjtést, mert azt szeretnék, hogy ne "alibi" vizsgálatokat végezzenek az ügyben.
MTI - fideszfrakcio.hu