Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa kitüntette Orbán Viktort

II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének civil fokozatát adományozta Orbán Viktor volt miniszterelnöknek, a magas rangú elismerést Juliusz Janusz apostoli nuncius adta át kedden a püspöki konferencia tagjainak jelenlétében a budavári Prímási Palotában. A nagykereszt az egyik legrangosabb vatikáni elismerés legmagasabb fokozata, amelyet Magyarországról az elmúlt században összesen hárman kaptak meg.


Dátum: 2004-04-06 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:47.255641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszöntőjében kiemelte: tény, hogy a Magyar Katolikus Egyház mindössze 0,7 százaléka a milliárdos létszámú világegyháznak és a kis magyar katolikus közösség nem játszhat döntő szerepet annak életében, jelenlétével azonban - elsősorban a kereszténység 2000 éves jubileumának évében ünnepelt magyar millennium során - felkeltette a szentszék figyelmét, magára vonta a világ tekintetét. Mint hozzátette, az akkori ünneplést az ország vezetése tette lehetővé, a feltételeket az akkori kormány teremtette meg, s ebben meghatározó szerepe volt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Az érsek megjegyezte, a modern életet minden téren megkeserítő, precíz és protokolláris adminisztráció csak mostanra tudta előkészíteni a kitüntetés átadását.

Juliusz Janusz utalt arra, hogy Nagy Szent Gergely pápa az V. és a VI. század fordulóján vezette az egyházat, s éppen 1400 éve hunyt el. Közlése szerint a mostani kitüntetés nem csak Orbán Viktor érdemei elismerésének jele, hanem mindenekelőtt meghívás arra, hogy egész magán- és politikai életét eszerint élje, hogy hűséges maradjon a kereszthez, népünk szent hagyományához, melynek gyökerei Szent Istvánhoz nyúlnak vissza. "Nehéz megérteni, hogy e modern időkben, bár hangsúlyozzák a toleranciát, mégis tagadni akarják Európa keresztény gyökereit" - mondta az apostoli nuncius, aki végezetül magyar nyelven is köszöntötte a kitüntetettet.

Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnöke a millennium időszakára utalva hangsúlyozta: a nagykereszt azt mutatja, hogy eljutott Rómába Magyarország híre. Hozzátette: meg akartuk mutatni, elsősorban talán magunknak, de nemzetünknek és Európának is, hogy a kereszténység Magyarországnak nemcsak múltja, hanem jövője is. Orbán Viktor rámutatott arra: az elismerés most olyan embertől érkezik, akinek pápává választásával kezdődött a kommunizmus közép-európai összeomlása, ezért minden közép-európai nép, így a magyarság is köszönettel tartozik a katolikus egyházfőnek. A volt miniszterelnök református vallására és a kitüntetés katolikus jellegére utalva hangsúlyozta, hogy felekezeti béke és tisztelet nélkül Magyarország pusztulásra van ítélve.

Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek az ünnepséget követően újságíróknak elmondta, hogy a kitüntetést még főpapi szolgálata idején kezdeményezték.

Orbán Viktor a sajtó képviselőinek elmondta: azzal, hogy a közép-európai népek csatlakoznak az Európai Unióhoz, a közösségen belül a keresztény értékeket valló népek súlya, ereje, befolyása növekedni fog. Én személy szerint nem tudom otthon érezni magam egy olyan Európában, amely egyszer s mindenkorra lemond a keresztény gyökereiről - mondta Orbán Viktor. Szavai szerint, ha néhány évvel később zajlana a most folyó európai alkotmányozás, akkor már nem lenne ilyen kétértelmű Európa viszonya a keresztény hagyományokhoz.

Az ünnepségen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek meghívására jelen voltak a református és evangélikus egyház vezetői is. Az eseményen részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, Lévai Anikó, Orbán Viktor hitvese, Gulyás Kálmán egyházügyi címzetes államtitkár és Harrach Péter fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke is.

A vatikáni kitüntetést a közjó érdekében és az egyház javára végzett szolgálatokért államférfiak és más nem papi személyek kaphatják meg. A Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztje pápai rendjel, amelyet XVI. Gergely pápa 1831-ben alapított, majd 1834-ben kibővített. Az elismerésnek három fokozata van: a nagykereszt (katonai és civil), a parancsnoki kereszt (csillagkereszt) és a lovagkereszt. A nagykereszt az egyik legrangosabb vatikáni elismerés legmagasabb fokozata, amelyet Magyarországról az elmúlt században összesen hárman kaptak meg, köztük 1931-ben Huszár Károly 1919-ben megválasztott miniszterelnök. E magas elismerésben 1945 óta Magyarországról senki sem részesült. (Apor Gábor, a mártír püspök, Apor Vilmos testvére és Habsburg Ottó nem magyar állampolgárként kapta meg a kitüntetést).

Semjén Zsolt egyházi helyettes államtitkárként 1998-ban parancsnoki keresztet, Nemeskürty István volt millenniumi kormánybiztos pedig 2002-ben nagytiszti keresztet vehetett át. A kitüntetés parancsnoki fokozatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újonnan alakult Jog- és Államtudományi Karának dékánjaként megkapta továbbá Zlinszky János alkotmánybíró.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek