Nagy-britanniai vegyi támadást sikerült meghiúsítani a BBC szerint
A BBC hírtévéje által idézett szakértők szerint a vegyület súlyosan károsítja az emberi szemet, tüdőt és bőrt, és szűk térben - például egy metróállomáson -, gáz halmazállapotban szétterjedve halált okoz.
Dátum: 2004-04-06 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:48.420655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az értesülés szerint a merényletre készülők az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsai, és a támadás célpontja valamely zsúfolt nagy-britanniai közintézmény lett volna.
A híradásban elhangzottakból nem derült ki, hogy mi lett az összeesküvők sorsa, csak az, hogy a merénylettervet a brit és az amerikai titkosszolgálatok közösen leplezték le, a csoport tagjai közötti üzenetforgalmat elfogva. A BBC úgy tudja, hogy a merényletkísérletet még az előtt akadályozták meg, hogy a támadás kitervelői beszerezték volna a felhasználni kívánt vegyi anyagot.
A londoni rendőrség a külső és a belső elhárítással együtt (MI6, MI5) éppen egy hete hajtott végre évek óta nem látott méretű terrorellenes razziát, jelentős eredménnyel. A rendőrségi akció egyik helyszínén, egy nyugat-londoni raktárépületben több mint fél tonna, ammóniumnitrát alapú műtrágyára bukkantak; szakértők szerint ebből igen nagy robbanóerejű bomba készíthető. Ilyen alapanyagból készült az indonéziai Baliban felrobbantott pokolgép is, amely több száz ember életét oltotta ki.
Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb fokú terrorellenes készültség van érvényben, annak minden látványos külső jelével: a kiemelt - főleg londoni - helyszíneken fegyveres rendőrök járőröznek, az "érzékeny" közintézményeket betongyűrűvel vették körül, a tömegek, főleg turisták látogatta intézmények bejáratánál rendszeres a belépők és csomagjaik átvizsgálása.
MTI - fideszfrakcio.hu