Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskola- és óvodabezárások miatt tiltakoznak Miskolcon

Demonstrációra készülnek szerdán a városháza előtt a miskolci általános iskolai tanárok és tanítók, valamint a szülők, azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat csütörtöki ülésén ne döntsenek az iskolák és az óvodák integrációjáról.


Dátum: 2004-04-06 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:51.749606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelenlegi 33 általános iskolából 15, a 25 óvodából 13 őrizné meg önállóságát, a többiek pedig tagintézményként működnének, ha a miskolci önkormányzat április 8-i ülésén elfogadja a városvezetés ez irányú határozat-tervezetét. A városvezetés egyebek mellett azzal indokolja szándékát, hogy évről évre kevesebb gyerek születik Miskolcon, a jelenlegi helyzet fenntartása azt is jelentené, hogy szeptembertől lenne olyan osztály, amelybe még tízen sem járnának. Ugyanakkor az iskolák integrálását az EU-s pályázati lehetőségek is indokolják, hiszen ezekre a tenderekre csak olyan intézmények jelentkezését fogadják el, amelyekben legalább nyolcszáz gyerek tanul.

A közgyűlésben ellenzékben lévő Összefogás Miskolcért - Fidesz- MDF-frakció ellenzi az intézmények összevonását, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pedig az általános iskolák szülői szervezeteivel közösen demonstrációt tervez szerdára.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) és a miskolci székhelyű Szülők Egyesülete a Gyermekért szervezet egyúttal arra kéri az oktatási tárcát, vizsgálja felül, hogy Miskolc közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terve összhangban van-e az érvényes jogszabályokkal és a közgyűlési előterjesztéssel - tartalmazza a két szervezet MTI-hez eljutatott közleménye. A szülői egyesületek kezdeményezik, hogy az Oktatási Minisztérium Közoktatás-politikai Tanácsa tűzze napirendre és tárgyalja az országosan egyedülállóan nagy számú szülő és tanuló érdekeit sértő, időszerűtlen óvoda- és iskolaintegrációt. Az érdekvédők utalnak arra, hogy az Országgyűlés határozatban kéri fel a kormányt: a civil szervezetek bevonásával készítsen feladattervet az iskolabezárásoknál felmerült problémák megoldására. Az országgyűlési határozat szerint át kell tekinteni a közoktatás finanszírozási, döntési és felelősségi rendszerét. Rossz fényt vethet az egyik legnagyobb iskolafenntartó önkormányzatra, ha megelőzve az országgyűlési határozattervezet hatálybalépését, gyorsan átszervezi intézményhálózatát - tartalmazza a közlemény.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek