Kikiáltották Kelet-Timor függetlenségét
Vasárnap ünnepélyes keretek közt kikiáltotta függetlenségét Kelet-Timor, az egykori portugál gyarmat, amely hosszú küzdelem eredményeként, az 1999-ben megtartott népszavazás döntésével nyerte el önrendelkezését a 24 éven át tartó indonéz megszállás után.
Dátum: 2002-05-21 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:56.167125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dpa jelentésében kiemelte, hogy helyi idő szerint éjfélkor vonták be az eddigi átmeneti igazgatást biztosító ENSZ lobogóját és felvonták az új, független állam piros-fekete-sárga zászlaját.
Kelet-Timoron az 1975-ben kezdődött indonéz megszállás évei alatt legkevesebb 200 ezer ember - a lakosság mintegy negyede - halt meg a szabadságharc küzdelmeiben, illetve éhezés és betegség következtében.
A 740 ezer lakosú kis szigetország függetlenségi ünnepségén mintegy 80 állam képviseltette magát. Kofi Annan, az eseményeken jelen lévő ENSZ-főtitkár megígérte, hogy a világszervezet a jövőben sem feledkezik meg Kelet-Timorról, és a jövőben "kéz a kézben" fog együttműködni annak kormányával. "Számunkra ez nem az út vége, hanem a kezdete" - mondta.
Bill Clinton volt amerikai elnök, aki utóda, George Bush képviseletében érkezett az ünnepi eseményre, ugyancsak megígérte, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Kelet-Timort.
John Howard ausztrál miniszterelnök arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy a függetlenné válás után se feledkezzék meg Kelet-Timorról. Ausztrália a jövő héten szerződést ír alá az új országgal a Timor-tenger alatt húzódó kőolaj- és földgázkincs kiaknázásáról.
José Durao Barroso, az egykori gyarmattartó Portugália elnöke segítséget ígért a kelet-timori rendőrség kiképzésében, továbbá a portugál nyelv tanításában, amelyet az új független állam egyik hivatalos nyelvének választott a legtöbb helyen használt tetum nyelv mellé.