Gyurcsány tisztázhatná magát
Gyurcsány Ferenc saját maga tisztázhatná, hogy a Kulcsár-ügy lehallgatási jegyzőkönyveiben szereplő személy azonos-e a sportminiszterrel - mondta Demeter Ervin kedden. A minisztérium sajtófőnöke viszont hamisnak nevezett minden olyan állítást vagy sejtetést, amely szerint Gyurcsány Ferenc kapcsolatba hozható a bróker-üggyel.
Dátum: 2004-04-06 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:52.950057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés úgynevezett brókerbotrányt vizsgáló bizottságának fideszes elnöke elmondta: "eltelt egy nap, és még mindig nem sikerült tisztázni, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvben szereplő személy azonos-e a jelenlegi sportminiszterrel". Hozzátette: "ez pedig roppant egyszerű módon megtehető, ha miniszter úr (...) nyilatkozik, hogy nem ismeri, nem találkozott vele, nem beszélt soha Kulcsár Attilával vagy a lehallgatási jegyzőkönyvben szereplő Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatójával." Demeter Ervin arra a kérdésre, hogy esetleg meghívják-e a testület ülésére a sportminisztert, elmondta: a testület szerdai ülésén javasolni fogja, hogy a bizottság tűzze napirendre az 595 lehallgatási jegyzőkönyv megismerését. "Amennyiben úgy ítélik meg, hogy ehhez a miniszter jelenléte is szükséges, akkor várjuk tisztelettel" - mondta. Demeter Ervin hozzátette: hogy a bizottság és a testület tagjai "mindig jogszerűen jártak el, ez teljesen megalapozatlan, inkább azt mutatja, hogy nem ismeri a képviselők jogállásáról szóló törvényt az államtitkár."
MTI - fideszfrakcio.hu