Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vélemények az új koszovói btk-ról

A koszovói ENSZ-misszió fordulópontnak, Belgrád viszont az etnikai tisztogatás legalizálásának, a tartomány státusa megelőlegezésének minősítette a kedden életbe lépett új koszovói büntetőjogi törvényeket.


Dátum: 2004-04-06 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:53.248876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harri Holkeri, az ENSZ-misszió vezetője hétfőn az új jogi előírásokat bemutatva úgy nyilatkozott, hogy az új büntetőjogi törvények összhangban állnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatával, fordulópontot jelentenek a jogrend megteremtésében és európai normákat visznek be a koszovói joggyakorlatba. Rexhep Haxhimusa, a koszovói legfelsőbb bíróság elnöke úgy fogalmazott, hogy a törvények hatályba lépése a múlttal való szakítást jelentik, s könnyítik az igazságszolgáltatás dolgát az emberkereskedelem és a szervezett bűnözés elleni harcban. Koszovóban keddtől új büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvény lépett hatályba az eddig érvényes jogszabályok helyett. Az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbiai tartományban a protektorátus ideje alatt azok a büntetőjogi törvények voltak hatályban, amelyek 1989 márciusáig voltak hatályosak Szerbiában, amikor még Jugoszlávia egységes volt, és Koszovó széles körű autonómiával rendelkezett Szerbián belül. Nebojsa Covic, a belgrádi székhelyű koszovói koordinációs központ vezetője - utalva a március közepén lezajlott szerbellenes pogromra - úgy fogalmazott, hogy az új törvények életbe lépése "folytatása az etnikai tisztogatás legalizálásának, és az utolsó szakaszt jelentik a szerbek legelemibb jogainak elvételében". Covic azt firtatta, hogy ki az a szerb, aki "bűnklánok ellenőrzése alatt álló bíróságra menne Koszovóban, ahol szénakazalként égnek le a szerb templomok, s úgy túrják fel a temetőket, mint a szántóföldeket". Zoran Stojkovic szerb igazságügyi miniszter szerint az új büntetőjogi törvények hatályba léptetésével az UNMIK "kiskapun át" államiságra jellemző hatáskörökkel ruházta fel a tartományt és megelőlegezte Koszovó végleges státusát. Felemelték szavukat a törvények ellen a koszovói szerbek vezetői is, akik szerint a jogszabályok hatálybalépésével az UNMIK különválasztotta a koszovói jogrendszert a szerbiaitól, s ezzel megsértette a BT-határozatát, amely rendelkezik Szerbia-Montenegró szuverenitásáról Koszovó területén. Az észak-koszovói Szerb Nemzeti Tanács elnöke, Milan Ivanovic egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a koszovói szerbek érvénytelennek tekintik az új büntetőjogi törvényeket, amelyek ismét azt bizonyítják, hogy a szerbek számára területi elvű autonómia, Koszovó kantonokra van entitásokra való felosztása szavatolna tényleges oltalmat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek