Édes élet: májustól drasztikus cukoráremelés
Komoly cukoráremeléssel számolhatnak a fogyasztók rögtön az uniós csatlakozásunk nyomán. A cukorgyárak a napokban már értesítették a nagy felhasználókat és a nagykereskedőket a várható emelés mértékéről - értesült a Magyra Nemzet.
Dátum: 2004-04-07 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22084
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:56.570157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emelésre azért kerül sor, mert a feldolgozók május elsejétől alkalmazzák az uniós, tonnánként 632 eurós cukorárat, ami tegnapi árfolyamon számolva körülbelül 158 ezer forint. Az egyelőre még érvényben lévő hazai szabályozás azonban csak 147 ezer forintban szabja meg egy tonna
cukor gyártelepi árát. A feldolgozók viszont annak ellenére döntöttek az uniós ár csatlakozás utáni alkalmazásáról, hogy annak bevezetésére az EU két hónap haladékot biztosít. A hazai - de külföldi tulajdonban lévő - gyárak tulajdonosaik utasítására döntöttek az uniós ár azonnali alkalmazása mellett. Ez a döntés több mint tíz százalékkal emeli meg a cukor gyártelepi árát, valószínűleg "begyűrűzik" a fogyasztói árakba is; nem kizárt, hogy akár 30 százalékos drágulást is jelenthet.
Az általunk megkérdezett szakemberek ekkora drágulást nem tartanak valószínűnek, azt viszont elismerték, hogy a fogyasztói cukor ára emelkedni fog. Azt kizártnak tartották, hogy a csatlakozással rögtön beköszöntenek az uniós (220-240 forintos) cukorárak, viszont rámutattak: idővel az árak kiegyenlítődésével kell számolnunk. Jelenleg a cukor fogyasztói ára 170 és 200 forint között változik.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. április 7.
fideszfrakcio.hu