Szaporodnak a német gazdaság kockázatai tényezői
A német gazdaság élénkülését veszélybe sodró kockázatok erőteljesebbé váltak és a következő hetek sorsdöntőek lesznek a foglalkoztatási helyzet változása szempontjából - értékelte a ZEW német gazdaságkutató intézet vezetője. Wolfgang Franz, aki egyben a berlini kormány gazdasági tanácsadóinak, a "bölcseknek" egyike, elmondta, hogy a német élénkülés még túlságosan gyenge ahhoz, hogy hasson a foglalkoztatottsági helyzet javulására.
Dátum: 2004-04-07 10:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:51:58.898967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkaügyi minisztérium tegnap tette közzé jelentését arról, hogy márciusban a szezonális változásoktól megtisztított munkanélküliség a vártnál erőteljesebben, 44 ezerrel bővült és 4,344 millió főt tett ki.
- A gazdaság valójában még nem vett lendületet és a jövőbeli kockázatok nagyobbakká váltak - mondta, és az euró elmúlt hónapokban bekövetkezett drágulását, az olajárak esetleges további emelkedését és a német lakosság körében a reformokkal szemben tapasztalható ellenállást jelölte meg a kockázati tényezők között.
A ZEW vezetője ennek ellenére nem módosította a novemberben tett előrejelzését, amelyben a gazdaság 1,6 százalékos növekedését prognosztizálta.
MTI - fideszfrakcio.hu