Új Peresz-terv a közel-keleti béke megteremtésére
Újabb béketervvel állt elő Simon Peresz izraeli külügyminiszter: ebben a nyolc palesztin biztonsági erő egységes irányítás alá helyezésére szólít fel, amit heteken belül követhetne egy palesztin állam megteremtése a palesztinok által ellenőrzött területeken.
Dátum: 2002-05-21 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:57.036927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli rádiónak adott vasárnapi interjújában Peresz elmondta: a tervezet az egyéb kérdések megvitatására egy évet irányoz elő, a megvalósításra pedig újabb egy évet. "Szerintem jobb tárgyalni, mint lőni. Tudom, hogy e kérdéseket nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Azt is tudom, hogy a miniszterelnök nem tart elegendőnek két évet erre, de szerintem jobb most azonnal megkezdeni a tárgyalásokat, mint kitolni azokat egy ismeretlen időpontra" - fejtegette.
A kormányban a "galambok" közé sorolt munkapárti külügyminiszter a rádióban közölte: megpróbálja rávenni Saront és a nemzetközi közvéleményt a terv támogatására. Maga a terv - amely szombat este került napvilágra, s az izraeli tájékoztatási eszközök vasárnap ismertették - részben azokon a tárgyalásokon alapul, amelyeket Peresz az elmúlt év folyamán Ahmed Korei palesztin parlamenti elnökkel folytatott.
Mint az AP megjegyzi, Saron azt hangoztatja, hogy egy palesztin állam csak hosszú átmeneti időszak után jöhet létre, a kormányfő vezette jobboldali Likud párt pedig kifejezetten ellenzi egy palesztin állam megszületését.
Jasszer Arafat palesztin elnök vasárnapra összehívta a palesztin választási bizottságot, hogy megvitassa velük a majdani választások kérdéseit. A Reuters utal rá, hogy Arafat pénteken kijelentette: nem lesznek választások addig, amíg Izrael ki nem vonul a palesztin felkelés 2000 szeptemberi kezdete óta elfoglalt területekről.
Szaeb Erakat palesztin főtárgyaló közlése szerint Arafat nem fogadta el huszonkét miniszterének szombati lemondását. A miniszterek az elnök által bejelentett reformok és választások tervének támogatásaképpen ajánlották föl távozásukat.
A Hamász vasárnap nyitva hagyta annak kérdését, hogy hajlandó lesz-e részt venni a tervezett választásokon. A radikális palesztin szervezet ismét hangoztatta, hogy mindaddig folytatja öngyilkos akcióit az izraeli polgári lakosság ellen, amíg az izraeli katonák be nem szüntetik a palesztin civilek elleni támadásokat.