Elesett katonák
Az iraki háború és az ország megszállása az Egyesült Államok vezette koalíció 720 katonájának életébe került eddig. Többségük 2003. május 1-je, George Bush amerikai elnöknek a nagyobb hadműveletek befejezéséről szóló bejelentése után vesztette életét.
Dátum: 2004-04-07 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:02.778828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koalíciós erők veszteségei a 2003. március 23-i invázió óta: EGYESÜLT ÁLLAMOK: 620 amerikai katonát öltek meg Irakban, 428-an harcban estek el, 192-en pedig más erőszakos körülmények között. A 2003. május 1-ig tartó háborúban 138 amerikai halt meg (115 harcban), május 1. után 482-en (313-an harcban). NAGY-BRITANNIA: 59 brit katona vesztette életét, 33-an a háború alatt (9-en harcban) és 26-an május 1. után (12-en támadásokban, 14-en más körülmények között). OLASZORSZÁG: 17 olasz katonát öltek meg halt 2003. november 12-én a násziríjai bázisuk elleni öngyilkos merényletben, amelynek során két olasz civil és 9 iraki is életét vesztette. SPANYOLORSZÁG: 11 spanyol katona vesztette életét Irakban a konfliktus kezdete óta. Tízen, köztük nyolc titkosszolgálati tiszt, merénylet áldozata lett, a tizenegyedik balesetben vesztette életét. BULGÁRIA: Öt bolgár katonát öltek meg 2003. december 27-én Kerbelában gépkocsikba rejtett pokolgépekkel. SALVADOR: Egy salvadori katona halt meg hétfőn Nedzsefben, amióta a közép-amerikai ország katonái 2003. augusztusában Irakba érkeztek. THAIFÖLD: Két thaiföldi katonát öltek meg a 2003. december 27-i kerbelai merényletekben. LENGYELORSZÁG: Két katona vesztette életét, egyikük 2003. novemberében harcban, a másik decemberben egy balesetben. UKRAJNA: Három ukrán katona vesztette életét, egyikük egy keddi összecsapásban Kútban. Két további katona balesetben halt meg októberben és novemberben. ÉSZTORSZÁG: Egy észt katona halt meg 2004. február 28-án egy bagdadi járőrözés során. DÁNIA: Egy dán katona vesztette életét Bászrában novemberben "baráti lövéstől"
MTI - fideszfrakcio.hu