Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalan kormányzati kijelentések

Selmeczi Gabriella a szerdai parlamenti vitanapon elmondta: nincs valóságalapjuk azoknak a kormánypárti kijelentéseknek, hogy az inflációnál alacsonyabb mértéken tudták tartani a gyógyszerár-emelkedést.


Dátum: 2004-04-07 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:03.681771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelte, hogy az idősek által nagymértékben használt vérnyomáscsökkentő szívgyógyszerek árának emelkedése 17,7-33 százalék között volt, de volt olyan ár is, amelyik 107,7 százalékkal növekedett. Elmondta, hogy ezekből a készítményekből évente mintegy 4 millió darab fogy.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek