A tanárok és a szülők demonstrálnak, az önkormányzat összevon és bezár
A miskolci önkormányzat iskola-, illetve óvoda összevonási tervezete ellen tanárok, tanítók, szülők demonstráltak a Városháza előtt szerdán, azt követelve, hogy a városvezetés még ne döntsön az integrációról, alakuljon olyan oktatási kerekasztal, amely a tervezetet alaposan megvitatja, véleményezi, és csak ezután szülessen döntés a témában.
Dátum: 2004-04-07 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=22126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:52:09.338851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi 33 általános iskolából 15, a 25 óvodából 13 őrizné meg önállóságát a borsodi megyeszékhelyen, a többiek pedig tagintézményként működnének a továbbiakban, amennyiben a miskolci önkormányzat április 8-i ülésén elfogadja a városvezetés ez irányú határozat-tervezetét.
Ez ellen a városi közgyűlésben ellenzékben lévő Összefogás Miskolcért - Fidesz-MDF-frakció hevesen tiltakozik, szerdán pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) demonstrációt hirdetett meg, és petíciót nyújtott át Káli Sándor polgármesternek.
Szűcs Tamás, a PDSZ miskolci ügyvivője az MTI-nek elmondta: megítélésük szerint az integráció nem jelent megoldást a problémákra, bizonytalanságban tartja mind a pedagógusokat, mind a szülőket és tanulókat. "Ugyanakkor az átszervezés előkészítetlen, nem készültek hatásvizsgálatok, az integráció aránytalanul nagy szakmai terhet ró az intézményekre, éppen egy olyan időszakban, amikor a közoktatási törvény előírásai alapján már tart az intézményi alapdokumentumok módosítása" - mondta a szakszervezeti vezető.
A miskolci városvezetés egyebek mellett azzal magyarázza az iskola-összevonásokat, hogy évről évre kevesebb gyerek születik Miskolcon, a jelenlegi helyzet fenntartása pedig azt is jelentené, hogy szeptembertől lenne olyan osztály, amelybe még tízen sem járnának. Ugyanakkor az iskolák integrálását az EU-s pályázati lehetőségek is indokolják, hiszen ezekre a tenderekre csak olyan intézmények jelentkezését fogadják el, amelyekben legalább nyolcszáz gyerek tanul.
Fedor Vilmos, a közoktatásért felelős alpolgármester arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az integráció tervezetét a közgyűlés bizottságai elemezték, és úgy döntöttek, a tervezet teljes mértékben megfelel a szakmai kritériumoknak. Éppen ezért nem veszik le napirendről, és a határozat-tervezetről csütörtökön mindenféleképpen döntenek. A városvezetésnek az a feladata, hogy a kor követelményeinek megfelelő iskolarendszert tartson fenn - tette hozzá.
A PDSZ és a szerdai demonstrációhoz csatlakozó szülői szervezetek ennek ellenére továbbra is azt követelik, hogy az átszervezésről ebben a tanévben ne legyen döntés, és jöjjön létre egy oktatási kerekasztal, amely véleményezi az átszervezéssel kapcsolatos előterjesztéseket - mondta Szűcs Tamás.
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) és a miskolci székhelyű Szülők Egyesülete a Gyermekért szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében arra kéri az oktatási tárcát, vizsgálja felül, hogy Miskolc közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terve összhangban van-e az érvényes jogszabályokkal és a közgyűlési előterjesztéssel. A szülői egyesületek ugyanakkor kezdeményezik, hogy az Oktatási Minisztérium Közoktatás-politikai Tanácsa tűzze napirendre és tárgyalja az országosan egyedülállóan nagy számú szülő és tanuló érdekeit sértő, időszerűtlen óvoda- és iskolaintegrációt.
MTI - fideszfrakcio.hu